Advent 2: Les Soeurs de Noé - Cherry Blush

2025.12.03

December második napjára egy már ismerős márka, a Les Soeurs de Noé: Cherry Blush illata jutott. A Nadia Benaisa által 2009-ben alapított cég fenntartható összetevőket tartalmazó illatait a nyersanyagtermelőkkel szoros együttműködésben nem más, mint az ikonikus Jérôme Epinette  alkotja meg, de nem feledkezhetünk el az üvegek designjáért felelős Pierre Dinand érdemeiről sem. Hármójuk közös munkájának eredménye sok más illat mellett a 2024-es Cherry Blush is.

Ez a parfüm az elegancia és a csábítás dualitását jeleníti meg olfaktív eszközökkel. Az érzékiségért (szerintem) a madagaszkári bors pikáns fűszeressége, a pisztácia krémessége és a cseresznye legendásan buja akkordja felelnek, míg az eleganciát (szerintem) a szívjegyekbe bekúszó cseresznyevirág, ibolya, valamint az alapjegyeket uraló haiti vetiver és indonéziai pacsuli képviselik.

Ne higyjük azt, hogy egy újabb Lost Cherry utánzatról van itt szó, távolabb nem is állhatna egymástól a két illat. A Cherry Blush maga mögött hagyja a marcipános konyakmeggy vonalat, és sokkal inkább a cseresznyevirág és a pisztácia kettősét hangsúlyozza. A végeredmény egy tiszta, friss, samponszerű parfüm lesz, mely gyakorlatilag bármilyen alkalomra hordható, és rajtam meglepően tartósnak is bizonyult (bár meg kell jegyezzem, hogy kolléganőmön ugyanez az illat körülbelül negyed óráig tartott ki, szóval a tartóssággal kapcsolatos infókkal mindig legyenek fenntartásaink).

Én szivesen viseltem a Cherry Blush-t egy irodai napra, tényleg elegáns, tiszta, nem tolakodó, de mégis ott van benne az a kis bors meg gyümölcsösség, amitől mégis izgalmasabb lesz, mint egy random designer - bár nem sokkal. Hálistennek az ibolya sem domináns benne, szépen egybesimul a többi összetevővel egy kifinomult, virágos alappá. A nap végére az lett a benyomásom róla, hogy ha lenne a Silannak vagy a Coccolinonak cseresznyevirágos öblítője, na az kb ilyen lenne.

Én inkább feminin illatnak mondanám, mint uniszexnek, és bárkinek tudom ajánlani, aki egy tényleg univerzális, szerethető illatot keres, és nem tud dönteni, hogy virágos vagy inkább gyümölcsös illatot válasszon. A Les Soeurs de Noé: Cherry Blush pont ezt fogja nyújtani. Se többet, se kevesebbet.

Jérôme Epinette
Jérôme Epinette
Készítsd el weboldaladat ingyen!