Beszámoló: ÉDIT(h) – Illatok és Tradíciók Találkozása

A Cherry Garden eseményeire mindig szivesen megyek - a teljesen megfizethető árú belépődíj ellenében mindig kapunk pezsgőt, flancos sütikéket és csinos kis ajándékcsomagot az esemény végeztével, miközben természetesen megismerhetjük az illatokon kívül a márka történetét, az alkotókat és az elgondolásokat a parfümök mögött. És engem többnyire ezek érdekelnek igazán.

A legutóbbi, Édit(h) bemutatónak pedig különösen örültem, hiszen kedves ismerősöm nagy rajongója a japán kultúrának, így egy nem teljesen önzetlen születésnapi ajándék keretében mindketten ellátogattunk a Cherry Gardenbe ezen a csodás nyári szombaton.

A helyszínre érkezve kellemes meglepetésként már teljes készenlétben várta a látogatókat nemcsak a stílusosan fekete szaténköntösbe öltözött stáb, hanem a hagyományos japán zenét modernitással ötvöző, Magyarországon alakult és működő Sakura zenekar is, akik már a várakozóidő alatt el is kezdték szórakoztatni az egybegyűlteket.

Számomra amúgy mindig kicsit zavarbaejtő fizikailag is ennyire közel lenni a zenészekhez, és kicsit sajnáltam is őket, hogy ebben a szakaszban nem kapták meg a nekik járó figyelmet még, hiszen vagy mindenki sorban állt a pezsiért, vagy éppen az üvegpohárral a kezében nem tudott tapsolni. Énekesként nekem külön élmény volt megfigyelni az egészen kiváló énekes hölgy technikáját - bár a napi bingókártyámon nem szerepelt, hogy testközelből tudom majd tanulmányozni a lírai artikuláción túl a lágy szájpadlás emelkedését is - ezért tőlem külön plusz pontot kap a Cherry Garden :D

A legújabb tokiói divat szerint öltözködő kreatív igazgató,  Kentaro Kuzuwa már szerényen el-elkezdett vegyülni a tömegben, mire elkezdődött az esemény hivatalos megnyitója. A Cherry Garden vasalatlan köntösös képviselője röviden bemutatta a japán pecsétkultúrát, amiből az Édit(h) gyökerei is erednek, valamint néhány hasznos szolgálati közlemény is elhangzott, mielőtt Kentaro a már korábbról jól ismert tolmácshölgy segítségével elkezdte bemutatni magát és a márkát is. 

Megtudhattuk, hogy az öt illat, amit ma kipróbálhatunk, a ház immáron második sorozata, melyben az első sorozat illatait "remixelték" a parfümőrök segítségével. A szóhasználat nem véletlen, hiszen Kentaro korábban a zeneiparban dolgozott, és az ott tanult hozzáállást és művészi szabadságot próbálja ötvözni az illatok világával.

A hagyományos francia parfümkészítés szabályait tiszteletben tartva, de a saját világukra átformálva születnek meg az Édit(h) illatai, melyek az elsősorban japán célközönség igényeinek megfelelően nem tolakodóak, hanem inkább ragyogóan tiszta, friss kompozíciók, meglepően összetett, ám szofisztikáltan visszafogott leszáradással.

Számomra kicsit vicces volt, hogy ezt a szakaszt azzal a felütéssel zárta, hogy node, most már eleget beszélt, biztosan mindenki unatkozik, úgyhogy akkor jöjjenek végre az illatok - amit aztán egy 20 perces zenekari blokk követett. Én nem bántam, rendkívül megkedveltem a Sakura zenekart, akik két nóta között bemutatták röviden a japán kultúrát is. Teljesen váratlan meglepetésként az andalítóan nyugis, fuvolás-énekes szett végén aztán akkorát csaptak a húrok közé, hogy majdnem headbangelni kezdtem.

Mindezek után végre megismerhettük az Édit(h) 5 kiállított parfümjét is - ha szabad itt kritikával élnem, szerintem talán túl gyorsan jöttek egymás után az illatok, lehet jobb lett volna mondjuk különálló blokk helyett két tétel között meghallgatni egy-egy dalt, hogy legyen ideje az orrunknak jobban megismerni az illatokat.

Jardin des mots - Alexandra Carlin parfümőr az első sorozat Jardin Tokyo illatát gondolta újra, melynek határozottan zöld, aromás akkordjait virágos jegyekkel gazdagította. A kifújáskor valóban ragyogóan tiszta, citrusos-gyömbéres illat egy enyhén mohás-fás, elegánsan visszafogott szappanillattá szelidül, mely teljesen uniszex, és nagyon frissítő.

Ezután következett személyes kedvencem, a Souchong Journey, melyben Suzy Le Helley a korábbi Earl Grey parfümöt álmodta tovább. Megtartva az eredeti koncepciót, mely a japán teahagyomány előtt tiszteleg, az earl grey bergamottos aromáját a lapsang souchong tea füstös jegyeivel ötvözte, mely kifújáskor még annyira nem, inkább olyan 10-15 perc után jelenik meg gazdag mélységként az amúgy szintén friss, citrusosan fanyar felütés után. Ugyan szerintem lehettek volna bátrabbak is a füstös akkordokkal, azt el kell ismernem, hogy ez az elképzelés csak ilyen formában tud illeszkedni a márka világába. 

A Coctail Lane szintén Alexandra Carlin munkája, és a Rose Mojito illatból kiindulva egy kellemesen édes, finoman krémes, de rendkívül friss, enyhén alkoholos koktélt kapunk, melyben ugyan tisztán érezni a vizesen friss rózsát, de a gyömbér, az uborka és a grapefruit frissessége megakadályozza, hogy elnyomja a többi jegyet. Az idő elteltével a parfüm elkezd összedolgozni a viselője bőrével, és vagy a krémesen édes, vagy a friss oldal erősödik fel. Ugyan teljesen uniszex, de talán ez a sorozat legfemininebb darabja.

A Kagamigoshi kijújáskor egy annyira fotorealisztikus, finoman fűszerezett gintonic, hogy legszívesebben megittam volna :D Ahogy telt az idő, Leslie Gaultier illata aztán egy számomra émelyítően édes, szintetikus irányt vett - persze ezt is olyan "Édit(h)-esen" kell elképzelni, ne egy manapság divatos cukorkaszerűen édes gourmandot képzeljünk el, hanem egy gintonic koktélt, mely ugyan édeskés, de inkább kesernyésen frissítő, és valamennyire óhatatlanul szintetikus a felhasznált szirupok miatt. A korábbi Reminisce illat remixelt változata a megfelelő bőrkémiával valószínűleg nagyon csábító lehet, nemtől függetlenül.

A Green Velvetben Leslie Gaultier a Yuzuki illatot dolgozta fel, és ugyan nem vagyok művelt a témában, de állítólag a tokiói house világban a zöld bársony egy jól ismert fogalom - én ezt láttatlanban kénytelen vagyok elhinni nekik. A bársonyosan zöld hatásért zöldpaprika és pacsuli felelős. A sorozatból talán ez a leggazdagabb, legsötétebb illat, mely azonban egy pillanatra sem távolodik el a ház által alkotott világtól - megmarad frissnek, citrusosan fűszeresnek, nagyon bőrközeli leszáradással.

Az újabb zenei betét után bátortalanul érkeztek a kérdések, de kettőt szeretnék kiemelni: az egyik egy Budapesten élő japán hölgytől érkezett, aki elmondta Kentaronak, hogy hihetetlen megnyugtató hatással vannak rá ezek az illatok, és hogy nagyon nosztalgikus hangulatba került tőlük, és szeretné megkérdezni, hogy ennek mi lehet az oka. Kentaro szemmel láthatóan meghatódott, és végül abban maradtak, hogy valószínűleg a tradicionális látásmód és összetevők miatt, hisz az egész brand a japán kulturát, történelmet és hagyományokat ünnepli.

A másik érdekes kérdés az volt, hogy elérhetőek-e az illatok tintapárnaként is - és miután Kentaro arcán felragyogott az "Ez mekkora ötlet" reakció, némileg kitérő választ kaptunk, mondván hogy ha kiadják a kezükből a formulát, akkor nagyon könnyen másolható lesz. 
Aztán ha hamarosan megjelennek a kis illatosított Édit(h) tintapárnácskák a piacon, akkor köszönjük meg a kérdezőnek :D

Volt aztán még tombola, gyors szavazás, evés-ivás - esetemben inkább ivás, mivel sajnos továbbra sem voltak tejmentes opciók a hihetetlen esztétikus sütikék között - lehetett fényképezkedni, tovább próbálgatni az illatokat - minden, ami ilyenkor belefér.

Összességében egy kissé bizonytalanul levezetett, de nagyon érdekes esemény volt, melynek végén egy nagyon csinos kis szütyővel a kezünkben távozhattunk. Otthon újratesztelve az illatokat elmondhatom, hogy érezhetően egy családba tartozó, nem túl hangos, nem túl tartós, leginkább leszáradásukban kinyíló illatok ezek, melyek mindegyike bárki által, bármilyen alkalomra viselhetőek, bár a citrusos frissesség miatt nekem inkább melegebb időre valónak tűnnek.