Fesztiválszezon

Ugyan hivatalosan nem tartozom már a célközönség korosztályába, évente legalább egyszer azért igényem van elmenni egy fesztiválra, ami egy olyan közeg, ahol ki tudok vonulni kicsit a mindennapokból. Természetesen egy ilyen sátrazós móka nem jelent egyet a lealjasodással, és bár glampingnek sem nevezném a dolgot, azért itt is érvényesül a "bizonyos szint fölött már nem süllyedünk bizonyos szint alá" elv :D.
Ki tudja, hátha valakinek pont jól jönnek ezek a kis hasznos tippek, úgyhogy figyelem, a Szimatórium ismét feltalálja a spanyolviaszt - és nyugi, lesz szó illatokról is, eskü! :D
Kényelem
Hiába nehéz és kényelmetlen, én már nem indulok el sátrazni a felfújható vendégágyam és a hozzá tartozó pumpa nélkül, valamint kötelező darab a felfújható kispárna is. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy az általunk választott esemény pont egy kemping területén van, ahova akár autóval is bemehetünk, akkor akár egy kis sörsátrat is bepakolhatunk, ami napközben is árnyékot adhat. Ez nemcsak akkor jön jól, ha valamilyen okból vissza akarunk térni a sátorba fényes nappal, de az ott tárolt holmijainkat is védi valamennyire a hőgutától.
Biztonság
Számomra még mindig lenyűgöző, hogy mennyire biztonságban tudjuk érezni magunkat egy zipzár mögé bújva éjszakánként, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen eseményeken tényleg viszonylagos békében tudjuk eltölteni az alvásra szánt hajnali órákat. A személyes holmijainkra, értékeinkre azonban érdemes jobban odafigyelni, én az irataimat, telefonomat, töltőmet és kulcsaimat mindig magamnál tartom, főleg amióta beszereztem egy számzáras lopásbiztos táskát, amit akár fákhoz, padokhoz is oda lehet rögzíteni. Számomra ez sokkal megnyugtatób, mint a jól ismert biztonsági törölköző. Nyilván, ha valaki nagyon le akarja nyúlni, az meg tudja tenni, de ezeket a tatyókat nem lehet csak úgy felkapni és elrohanni velük azért. Ékszereket, drága órát vagy flancos holmikat amúgyse viszek fesztiválozni, számomra teljesen aláásná a lazulós hangulatot, ha azon kellene aggódnom, mennyi por tapad a brill köré a foglalatban.
Higiénia
Hát igen, ez a legizgalmasabb kérdés - mármint nekünk, illatmániásoknak. Vannak, akik nagyon élvezik a nomád életérzést, nekem személy szerint szükségem van a napi minimum 1 "rendes" zuhanyra ahhoz, hogy embernek érezzem magam, így az általam preferált fesztivál kemping és/vagy strand területén van, aminek köszönhetően hozzáférünk rendes mosdókhoz, zuhanyzókhoz, és adott esetben termálvizes medencéhez is, ami igazi áldás a sokadik, sátorban töltött éjszaka után.
Praktikus okokból szeretem csak a legalapvetőbb tisztálkodási szereket magammal vinni ilyenkor, olyan kiszerelésban, amik túlélik az egésznapos szaunázást is a sátorban. A neszesszerem számomra elengedhetetlen kellékei:
- fogkefe, fogkrém
- kis kiszerelésű 2in1 sampon+tusfürdő
- bizonyítottan hatékony izzadsgátló
- kis kiszerelésű univerzális hidratáló
- naptej
- 50 ml Octenisept spré, amivel nemcsak esetleges sebeket, napégést vagy csípéseket lehet kezelni, de kézfertőtlenítőként is használhatjuk
Ennél többre igazából nincs szükségünk egy hétre (kivéve, ha van valami speciális bőr- vagy egyéb problémánk, ami folyamatos kezelésre szorul), mondjuk egy kis csomag nedves törlőkendő még jól jöhet, bár én már többször jártam úgy, hogy végül bontatlanul vittem haza.
A higiéniához tartozik, hogy legyen minden napra váltóruhánk (+1 szett megázás esetére), egy strandpapucs zuhanyzáshoz/strandoláshoz, és legalább egy törülköző, amit rendesen ki tudunk szárítani két használat között.
Jóillatúan a sátrak között is
Természetesen nem lenne parfümös blog a Szimatórium, ha nem vinnék magammal illatokat is sátorozáshoz. De nyilván nem fogom a legértékesebb üvegeimet bedobálni a túrazsákba, márcsak azért sem, mert ilyenkor szinte lehetetlen megvédeni a parfümöket a hőhatásoktól. Úgyhogy én személy szerint ilyenkor szoktam elhasználni a kis pármilis termékmintáimat. Ezekből mindig van otthon jópár, többnyire csak kiszedegetem azokat, amik spricnis üvegekben vannak, és elrejtem egy szappantartóba egy papírzsepi társaságában, hogy mégse csörögjenek annyira. Rendkívül szórakoztatónak tartom, hogy esténként Guerlain vanília vagy D&G illat árad a sátramból, de ez olyan luxus, amiről nem vagyok hajlandó lemondani.
Nem tudom amúgy, hogy a hasonló hasonlót vonz elvéből adódóan, vagy ez az általános trend, de azokon a fesztiválokon, ahova én járok, jóillatúak az emberek. Már sokadik éve tapasztalom, hogy a kempingek népe továbbra is erősen hisz a BR540-típusú parfümökben, mert szinte végig ilyesmiket éreztem idén is, bár most sokszor csapott meg egy-egy Sol de Janeiro is az elmaradhatatlan naptej-illatok mellett.
Amikor pedig már kezdtem azt hinni, túltolom az igényességet, akkor az egyik fesztiváltársam olyan kihajtható piperetartót villantott a közös zuhanyzóban, hogy a szavam is elállt - és természetesen a rutinját kétféle testpermettel zárta, ami külön elismerést érdemel.