Guerlain: Shalimar L'Essence

La Maison Guerlain

Nem gondolnám, hogy lenne bárki is, aki még ne hallott volna a Guerlain házról, de egy kis történelemből még sose lett baj a Szimatóriumnál, nem igaz? :)

A márka története egészen 1828-ig nyúlik vissza, amikor vegyész-parfümőr Pierre-François-Pascal Guerlain megnyitotta a párizsi rue de Rivoli-n első boltját, ami aztán hamar közkedvelt találkozó helye lett a párizsi elit kozmetikumok és illatok iránt rajongó tagjainak. 

Az első jelentős fordulópont aztán 1853-ban jött el, amikor is Pierre megalkotta Eugénia császárnő tiszteletére az Eau de Cologne Impériale illatot, amit aztán a később védjeggyé váló méhecskés kis üvegcsébe zárt.

Hogy miért pont méhek?

Ez is a császárnőhöz köthető, hiszen III. Napóleon épp ezt a motívumot választotta a birodalma szimbólumául, jelképezve az ipart, a kitartást és a rendezettséget.

A legenda szerint a Eugénia előszeretettel használta az Eau de Cologne Impériale-t migrénjei enyhítésére, és volt kegyes felhatalmazni Guerlain-t a formula kereskedelmi forgalomba hozatalának jogával, egyben felruházva a férfit a megtisztelő "Őfelsége Parfümőre" címmel is. 

Pierre nemcsak az illatok, hanem a krémek és dekorkozmetikumok területén is kimagasló tehetségnek számított, és a mai napig ezek a termékcsoportok alkotják a Guerlain fő profilját.

1864-ben Aimé Guerlain követte őt a vállalat élén, akit a modern parfüméria atyjaként is emlegetnek. Az ő nevéhez fűzódik a legendás Jicky illat 1889-ből, vagy éppen az első újratölthető rúzstok megalkotása is.

Aimé után unokaöccse, Jacques Guerlain vitte tovább a céget, aki olyan legendás illatokkal ajándékozta meg a világot, mint a L'Heure Bleue 1912-ben, az 1919-es Mitsouko, vagy hogy mást ne mondjak, az 1925-ös Shalimar. Az ő nevéhez fűződik az úgynevezett "Guerlinade" megalkotása is, ami 1921 óra határozza meg a ház gyakorlatilag összes illatát.

Mi is az a Guerlinade?

Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor valójában hat összetevő kompozíciójáról beszélünk: írisz, jázmin, bergamot, rózsa, vanília és tonkabab mesteri arányú elegye alkotja azt a bázist, amire a ház illatai épülnek. Ugyan nem feltétlenül fedezhetjük fel  mind a hat összetevőt minden illatban, de abban biztosak lehetünk, hogy legalább egy belőlük ott lesz az összes formulában, ugyanabban a minőségben, amit annak idején jóváhagyott a márka.

A Guerlain ház negyedik generációját Jean-Paul Guerlain nevéhez köthetjük, az ő keze alól kerültek olyan ikonikus illatok, mint a Vétiver 1959-ben, vagy éppen az Habit Rouge 1965-ben. Anne-Marie Saget-vel karöltve születtek meg például az olyan újkori mesterművek, mint az 1985-ös Derby, vagy éppen az 1989-es Samsara. Jean Paul 1994-ig vezette a házat, amikor is szakítva a generációs hagyományokkal, a család eladta a céget az LVMH-nek. Jean-Paul ezek után parfümőri minőségben maradt a vállalatnál 2002-ig, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként dolgozott tovább a későbbi Guerlain-parfümőrökkel. 

Egészen 2010-ig, amikor is egy elég szerencsétlen elszólása miatt, amit ráadásul a televízió is közvetített, hát mondjuk úgy, hogy kegyvesztett lett. Manapság azt mondanánk, "cancelled", és éppen egy elég rasszista kijelentés miatt. Történt ugyanis, hogy a Samsara illat megalkotásával kapcsolatban kérdezte őt a riporter, amit Jean-Paul egy olyan hölgynek szánt az életében, aki ugyan nem nagyon hordott parfümöt, de imádta a jázmint és a szantálfát. Természetesen nem bírtam ki, hogy ne járjak utána, mi is hangzott el pontosan, és hát remélem én nem kerülök emiatt bajba, de idézem:

"Úgy dolgoztam, mint egy n*gger. Nem tudom, hogy dolgoztak-e a n*ggerek valaha is ennyire keményen, de igazából mindegy is."

Hát, neki végül nem lett mindegy, mert még bírósági per is lett az ügyből, de annyiban megkönnyítette az LVMH dolgát, hogy végül utód nélkül köszönt le, így nem az anyavállalatnak kellett kínosan feszengve szakítania a családdal.

A Guerlain-ház vezető parfümőre 2008 óta Thierry Wasser, őmellé érkezett 2014-ben Delphine Jelk. A kozmetikumok fejlesztéséért pedig a zseniális Dr Frédéric Bonté felelős.

Shalimar (1925)

Nem, még mindig nem a L'Essence, de úgy érzem, nem lehet ezt az illatot bemutatni anélkül, hogy megismernénk az IKONt, aminek számtalan változatát évről évre elkapkodják a parfüm rajongói.

Ugyan Jacques Guerlain már 1921-ben megalkotta az illatot, a névvel kapcsolatos jogok miatt csak 1925-ben kerülhetett polcokra az egészen odáig elegánsan "No. 90"-ként emlegetett Shalimar.

A család hagyományaihoz hűen ezt a parfümöt is egy legendás uralkodó, Shah Jahan Mughal indiai császár felesége, Mumtaz Mahal ihlette. A mondák szerint szerelmük olyan erős volt, hogy ennek jeléül emeltette a császár az angrai Taj Mahal-t, valamint a Lahore-ban található Shalimar kerteket is. A tagadhatatlanul nőies vonalú üveget, melyet eredetileg Baccarat kristályból készítettek, szintén a Shalimar kert szökőkútjainak formája ihlette.

A Shalimarnak annak idején elég komoly versenytárssal kellett megküzdenie, de sikerült megosztozniuk a piacon: míg az aldehides-virágos Chanel No.5 a független, erős nő illata lett, a rendkívül bőrös, vaníliás Shalimar a szerelmes nő jelképévé vált - egészen addig, amíg a flapper-mozgalom ki nem sajátította magának, és nem lett a "rossz lányok" védjegye. Talán Justine Leconte-nál hallottam egyszer, hogy illemtankönyvbe is bekerült, hogy tisztességes lány nem hord Shalimar-t - de ezt ne vegyétek készpénznek.

Node mitől is volt olyan különleges, annyira úttörő ez az illat, hogy fénye a mai napig nem kopik? A már korábban emlegetett Guerlinade formula megszületése mellett ez volt az első illat, amit nem féltek ethyl-vanillinnel, azaz szintetikus vaníliával telepakolni. Aki már vett a kezébe valódi vaníliarudat, az tudja, hogy feldolgozatlan formában a vanília nem is igazán édes, inkább vajszerűen sűrű, sötét, és határozottan állatias-bőrös illatú. Saját bőrünkkel elegyedve utánozhatatlanul erotikus, csábító elegyet tud alkotni - és pont ez az, amit nem féltek üvegbe zárni a Shalimarral. 

Mai orrnak, főleg ha gourmandokon szocializálódott, az eredeti Shalimar fullasztóan nehéz és egyértelműen ódivatú - főleg, ha volt valaki az életünkben, aki hordta már ezt az illatot. Ám nem véletlen, hogy ikonikus státuszát a mai napig megőrizte, hiszen ha az agyunk el tudja engedni a "néni" asszociációt, és felfedezzük az illatot olyannak, amilyen, akkor egy lenyűgözően izgalmas, gyantásan fűszeres, bőrösen nehéz, de mégis púderes kompozíciót ismerhetünk meg, amiben a szerelmes nő gyengédsége mellett igenis ott van az erotika és a lázadás.

Itt szeretném megjegyezni, hogy még a Guerlain honlapján is előszeretettel emlegetik a Shalimart az első borostyános típusú illatként, de ezt meg kell kérdőjelezzem - ugyanis a Coty már jóval korábban, 1905-ben piacra dobta a legendás Amber Antique-ot, és hát a kronológia szigorú dolog. Ha már itt tartunk, ennek is megcsinálták a modernizált változatát, ami az Infiniment Coty sorozat tagjaként limitált mennyiségben, 1905 üveggel jelent meg. Rettentően fáj rá a fogam, de nem a csóró pénztárcámnak való - ha valakinél lenne dekant kiadó, ne tartsa magában! :D

Shalimar L'Essence (2025)

...és máris elérkeztünk a poszt "valódi" témájához, az ikonikus illat 100. születésnapjára készült, bevallottan "modernizált" Shalimar L'Essence-hez.

Már magán az üveg design-ján is frissítettek kicsit, megtartva az eredeti legyező/szökőkútformát, a logót azonban art deco stílusban, jól látható, nagy, barátságos betűkkel rányomták az üvegre - ami sok régi rajongónak bántja a szemét, én azonban üdvözlöm, mert így legalább könnyen felismerhető a L'Essence a sok flanker között. 

Az illatot magát igazából szinte lehetetlen leírni az eredetihez való hasonlítás nélkül. A L'Essence-ben a legnagyobb különbség, hogy a bőrös, állatias jegyek helyett Delphine Jelk madagaszkári vaníliát adott a kompozícióhoz, így téve modernebbé, kevésbé nehézzé és hordhatóbbá az illatot. Ne számítson senki sütiillatra, ez továbbra is Shalimar - csak éppen könnyebb és vaníliásabb. Modern illatnak semmiképp sem mondanám, de az igaz, hogy modernEBB, mint az eredeti. 

Ugyanúgy ott van benne az ethyl-vanilin, a bergamot, nagyon finoman bújtatva a rózsa friss virágossága és az írisz púderes puhasága, de letagadhatni se lehetne a tonkabab fűszerességét, amit csak tovább erősítenek az alapban az elmaradhatatlan gyantás jegyek és egy kis pézsma.

Akik már régóta követik a Shalimar és a Guerlain útját, a Cuir Beluga illatot, vagy a Shalimar Millésime Vanilla Planifolia-t vélik felfedezni benne - én ezt nagyvonalúan elhiszem nekik, sajnos nekem egyikhez sem volt eddig szerencsém.

Ha más illathoz kéne hasonlítanom, talán a Prada: Infusion de Vanille-t tudnám mondani - véletlenül sem dupe, de a vanília az Infusionben is hasonlóan füstös, sötét és "nem édes", de a Prada illata korántsem olyan összetett, mint a Shalimar. De szerintem, ha rosszul voltál az Infusion de Vanille-tól, akkor ezt sem fogod szeretni.

Ha nagyon hunyorítok, akkor talán még az Edeniste: Vanille Irresistible-t is mellé tudnám állítani, hasonlóképpen a vanília karaktere miatt, de ez sem dupe. 

Ha egyátalán nem volt barátod a Shalimar, akkor a L'Essence sem lesz az, annyit bátran kijelenthetek.  

Kinek készült vajon a L'Essence? Sok Shalimar-rajongótól hallottam, hogy szerintük a L'Essence-ben kivettek a Shalimarból mindent, ami miatt jó. Mások viszont, akiknek esetleg az eredeti illat kicsit is régimódinak tűnt, de tisztelték azért, amit a parfümtörténelemben jelent, ódákat zengenek a L'Essence kifinomult vaníliás karakteréről. Sokak szerint ezt az illatot egyfajta "belépődrognak" szánták, olyanoknak, akik tartottak az eredetitől, vagy esetleg nem is imerték egyátalán. Ezt az elméletet alátámasztja, hogy rengeteg, ránézésre indokolatlan "parfüm-influenszer" kapta meg PR-ban a parfümöt, és én csak kicsit vagyok irigy mindannyiukra. 

Hát, ingyen postacsomag híján én már legalább fél éve kerestem itthon, hogy ki tudjam próbálni, mert hát Shalimar-t nem rendelek be vakon. Nagy nehezen aztán egy linzi kiruccanás alatt egy icipici parfümériában végre sikerült találnom belőle tesztert, és a nagyon kedves hölgyek megengedték, hogy a saját bőrömön is kipróbáljam. Ez egy szombati napon volt, így abba a boltba már nem tudtam visszamenni, de másnap megrendeltem magamnak a 30 milis kiszerelést - így lett ez az idei impromptu születésnapi ajándékom magamnak. 

Már korábban kifejtettem, hogy az én életemben megvan a helye a kissé régimódi illatoknak, és ezt a szerelmet a Shalimar L'Essence csak tovább fokozta. Olyannyira, hogy mostanra már az eredetit is imádom, pedig korábban sose éreztem magaménak. Úgyhogy nálam működött a marketing, és a Shalimar szerzett magának egy új rajongót.