Jeremy Fragrance Budapesten!

Derült égből isten nyilaként csapott le a hétvégén a hír a magyar parfümközösségre, hogy a világ első számú illat-influenszere (aki nem mellesleg Jézus tanításait követi), kis hazánkba látogat, mégpedig a Superz Budapest vendégeként.

És itt most álljunk is meg egy pillanatra, hiszen tisztában vagyok vele, hogy a történet mindkét főszereplője meglehetősen ellentmondásos hírnévvel rendelkezik. És hát lehet, hogy Jeremy modernkori videói, hát mondjuk úgy, nem feltétlenül szakmai fókuszúak – azt be kell látnunk, hogy ha Ő nincs 5-10 évvel ezelőtt aktívan a világhálón, akkor bizony sem az ipar, se a közösség nem tartana ott, ahol. Lehet vitatkozni arról is, hogy mennyire szimpatizálunk a Superz által képviselt értékekkel, de azt el kell ismerni, hogy ők tették fel Budapestet a világ parfümtérképére, és rajtuk kívül valószínűleg senki sem tudott volna egy ekkora ikont idecsábítani. Lépjünk tovább.

A szervezők nem sok időt adtak észhez térni a sokkból, kedden délután 4 órára várnak mindenkit a Kossuth térre. Engem személy szerint kicsit aggasztott, hogy nincs belépődíj, sőt még csak regisztrálni sem kell (az ilyennek itthon ritkán van jó vége), de azt értékeljük, hogy bárki számára elérhetővé tették az eseményt. Azt is teljesen korrekt módon közölték előre, hogy előnyt élveznek majd azok, akik a helyszínen vásárolnak is – amivel semmi gond nincs, tudomásul vettük.

Úgyhogy rövid mérlegelés után én is lemondtam a keddi edzést és elkértem magam a munkahelyemről, merthát mégiscsak ott a helyem, hát de nem?

Nem tudom, mekkora tömegre számítottak a Superznél, de hogy majdnem a Jászaiig ért a sor végül, az még engem is meglepett. A megjelentek között többségben voltak a fiatal srácok, amire számítani lehett igazából, ahogy arra is, hogy alsóhangon kétszer annyi idős is voltam, mint a tömeg legnagyobb része. Ennek volt egy olyan vicces mellékhatása, hogy nagyon sok kiváncsi járókelő hozzám fordult, hogy mégis mi történik itt, ami miatt még inkább úgy éreztem magam, mint az osztályát múzeumba kisérő tanárnéni.

Negyed öt előtt nem sokkal egyszercsak óriási sikoltozás és tapsvihar hallatszott a sor elejéről, innen tudtuk mi, a sarkon túl, hogy megérkezett a Legenda maga. Nem sokkal később láttuk insta-sztoriban, hogy rendkívül készségesen letolt pár félkezes fekvőtámaszt is a tömeg előtt – ugyan nem kifogástalan technikával, de én valószínűleg egyet sem tudnék megcsinálni, pláne nem egy szűkre szabott öltönyben.

Nem sokkal később hirtelen közelebb csődült a tömeg a bejárathoz, amiből arra következtettünk, hogy az első adag embert beengedték. És elindult az amúgy meglepően türelmes várakozás, melynek során fel-felsejlett a haladás illúziója, ahogy szépen, lassan, de egyre közelebb kerültünk a hőn áhított bejárathoz. Áldottuk az eget, hogy enyhe, tavaszias idő volt, kockára fagyva kellemetlenebb lett volna azért.

Egy idő után a Superz dolgozói megvillantották szervezői képességeiket, és egy hangosbemondó segítségével tájékoztatták az egybegyűlteket, hogy aki vásárolni is szeretne, az menjen a sor elejére, jobb oldalra. Előre is csörtettek az érintettek, mindenki szépen oda is engedte őket.

Az élelmesebbje mindeközben a kirakatüvegen keresztül próbált szelfit lőni a Sztárral.

Saját magam számára is meglepően, én remekül szórakoztam a sorban várakozva. Akarva-akaratlanul is belehallgattam beszélgetésekbe, megtudtuk, ki honnan jött, előkerültek a parfümösüvegek, ment a cserebere-szimatolás. Volt, aki hozott képet aláíratni, mások azt találgatták, vajon felismeri-e a Mester, hogy épp melyik illat van rajtuk. Mindenki nagyon kedélyesen, dicséretesen kulturáltan várakozott, amit nagyon jó volt megtapasztalni.

Közben besötétedett, és elkezdtünk kicsit fázni is, de még teljesen tartható volt a helyzet.

Aztán egyszercsak mintha azt hallottuk volna a megafonból, hogy csak az készíthet közös képet Jeremyvel, aki vásárol is. A tömeg jól hallhatóan felhúzta a szemöldökét, így gyorsan pontosítottak is, hogy mindenki fotózkodhat majd kedvenc influenszerével, csak akik vesznek is parfümöt, azok prioritást élveznek, "aki viszont csak fotózni szeretne, azt is be fogjuk engedni – apránként".

Apránként. Hát jó.

Mindezek után jött ismét a kérés, hogy aki vásárolni szeretne, az álljon a sor elejére, jobb oldalra. De már nem nagyon mozdult meg senki.

Vártunk tovább szépen, már mindenki úgy volt vele, hogy ha már eddig itt álltunk, akkor bizony már el nem megyünk innen szelfi nélkül, akármeddig is tartson.

Lassan öt percenként hangzott el a bemondóból, hogy akivásárolniiszeretneazálljonasorelejérejobbra, amit egyre érdektelenebbül fogadott a várakozók serege.

"Van még valaki, aki vásárolni szeretne? – NIIIIIIIIIIIIIIIINCS!!!"

Onnan lehetett sejteni, hogy a tömeg kezdi elveszteni a lelkesedését, hogy lassan az előttem várakozó, rendkívül tüchtig fiatal hölgy száját is egyre gyakrabban hagyta el a g-betűs szitokszó.

Nem segített a közhangulaton az se, hogy a nagyobb influenszereket soron kívül beengedték a boltba, de hát nem tudhatjuk, lehet vesznek parfümöt.

Aztán hirtelen kiléptek többen a boltból, hogy közöljenek velünk két, azaz kettő jó hírt is.

Az egyik, hogy Jeremy hamarosan ki fog jönni, hogy a tömeggel fotózkodjon, így mindenkinek lesz lehetősége közös képet csinálni vele. "Kérlek vigyázzatok, ne tapossátok el egymást".

Oooké, szóval akkor a bolt belseje csak a vásárlóké, értem. Szegény Jeremy, biztos fázni fog, mire mindenkivel lekokettál, hisz még százasával álldogáltunk odakint.

A másik jó hír, hogy mivel ekkora az érdeklődés, szerveznek egy második alkalmat is (olllé!), mégpedig pénteken (jéééjjj!!) a Superz Debrecenben (ohh..)

Ajjaj. Rosszat sejtek.

Még tettek egy elkeseredett próbálkozást, hogy pánikvásárlásra biztassák a népet, de akinek eddig nem volt pénze/indíttatása Superz parfümöt vásárolni ezen a csodás kedd estén, annak most se lett.

És ezzel elkezdődött az est legszürreálisabb, egyben számomra leglenyűgözőbb része.

Jeremy mellett azt est másik sztárja, Mr Hangosbemondó váratlanul megnyugtatta az egyre inkább gyanakvó népet, hogy mivel sokan nem jutottak be, ezért majd aláírt parfümolajokat és mintákat fognak SZÉTSZÓRNI a tömegben.

Gyöngyöt a disznóknak?

Én itt kezdtem félni, hogy hamarosan elszabadul a pokol, otthon várakozó Uram megkért, hogy most meneküljek el onnan, mert kezd félteni. De én kitartottam.

Várakozásom meg is hozta gyümölcsét, ugyanis díszkiséretével együtt valóban kilibegett Jeremy az ajtón, folyamatosan kamerázva saját magát, és néha a tömeget, aki ugyan hangosan skandálták, hogy "puuuuuuuushup, puuuuuuushup", én túlságosan hátul álltam ahhoz, hogy lássam, volt-e újabb fekvő vagy sem. Ha volt is, nagyon gyors lehetett, mert a kamerák kereszttüzében, mint a király a fáklyás menetben, haladt Jeremy a boltból kifelé, el a szomszéd étterem előtt, miközben valóban szórták az állítólag aláírt illatmintákat az emberek közé, akik az életük árán, elfagyott ujjakkal kapkodták fel a földről az égi mannaként kegyesen felajánlott kincset. A Sztár aztán elérte az étterem másik oldalán a nehéz vasajtót, ami nem foglalkozva a tömeg sikításaival és csalódott sóhajaival, összezáródott mögötte.

De a szervezők még utoljára mindenkit megnyugtattak, hogy pénteken várnak mindenkit. Debrecenbe.

A mostanra átfázott, főként fiatalokból, diákokból álló tömeg nem volt lenyűgözve.

Valamennyire talán érezve a helyzet abszurditását Jeremy még egyszer kibújt a vasajtón. Mindenkinek nagyon szépen megköszönte, hogy eljött, sajnálta, hogy nem jutott mindenkire idő, ésatöbbi ésatöbbi.

Rendes gyerek ez, szép gesztus volt tőle, a tömeg hangosan éljenezte – de a vasajtó ismét bezárult.

Aki ezek után még nem kullogott el csalódottan, az hamarosan újabb meglepetésben részesülhetett, ugyanis hirtelen kinyílt egy emeleti ablak, amin, mintegy újkori Evitaként kihajolt Jeremy, hogy jelenlétével még egyszer megajándékozza az órák óta várakozó pórnépet, de ez nem minden!

Elkezdtek dolgokat kihajigálni az ablakon, ami onnan messziről, ahol én álltam, teljesen úgy nézett ki, mintha gyűrött újságpapírokat vagy szemetes zsákokat dobáltak volna, de hova gondolok: ezek kéremszépen eredeti Superz-es pólók voltak, amikért utolsó erejével kapkodott a legkitartóbb rajongótábor.

Aztán nagy integetések és áldások után egyszercsak végleg bezárult az ablak is.

Ennyi volt. A többi néma csend – és a nép csalódott sóhaja.

Ikonikus szelfivel ugyan nem, de egy élménnyel gazdagabban kullogtam én is az eggyel későbbi edzésemre, amit így pont elértem. Legalább ott át is melegedtem.

Lehett volna ezt máshogy csinálni? Hát, a fene tudja. Ekkora tömeget nem lehet két óra alatt kiszolgálni, és nem tudhatjuk, azt sem, mi állt a szerződésben. Ha regisztrációhoz kötik, akkor talán látták volna jobban előre, kb hányan leszünk majd. Ha limitálják a férőhelyeket, akkor pampogott volna mindenki, akinek nem jutott hely. Ha meg belépődíjazzák, akkor meg ment volna a gyanusítgatás, hogy elitista, meg hogy perszecsakahaveroknakjut, és hasonlók. De az biztos, hogy mi úgy mentünk oda, hogy bármeddig is kell, mi várunk - mert ki tudja, lesz-e még erre lehetőségünk. És én gyanítom, hogy akkor is eljöttek volna sokan, ha előre tudjuk, hogy csak az fog bejutni, aki hajlandó bevásárolni. Ha más nem, katasztrófaturistának.