Kayali-Koppintások

Ugyan alapvetően nem vagyok nagyon elájulva a Kayali illataitól, meg úgy amúgy a márkától sem, nem bírtam nem észrevenni, hogy azért elég sok másolatuk beköltözött a gyűjteményembe - pedig amúgy a dupe-okat sem szeretem annyira.

Hogy is van akkor ez?

Az igazság az, hogy ebben a történetben még az én véleményem is folyton változik, és lehet nem is mindig következetes. Jöjjön hát egy pár bekezdésnyi gondolatfolyam, amivel egyetérteni nem kell, de elgondolkodni lehet velem együtt :) 

Szubjektivitás, rendezetlenség, kifogások és lánymatek

Egyrészt hiszek abban, hogy a dupe-okat addig ellenzi mindenki, amíg megengedheti magának a jóval költségesebb eredeti parfümöket. Ne értse félre senki, ha valaki, akkor én tényleg elismerem azt a hihetetlen kreatív munkát, ami egy-egy illat fejlesztésében van, néhány parfüm mögött pedig olyan szép a koncepció is, hogy az már szinte művészet - egyik kedvenc példám erre a Meo Fusciuni ház, az ő illataikból sose vennék utánzatot, bár őket valószínűleg nem is nagyon koppintják.

A népszerű designer illatok megélhetése azonban gyaníthatólag nem múlik azon, hogy a spórolós parfümhasználó inkább megfogja a pénzt, és mindennapokra megveszi az olcsóbb alternatívát. Kevés kivételtől eltekintve azért a designer illatok koncepciója többnyire nem hordoz mély üzenetet se, szóval a művész-sznob énem is könnyebben elengedi az elveit. 

Az olcsó(bb), arab illatok térhódításával aztán már gyakran a minőséget illetően sem kell kompromisszumot kötni - már ha túl tudunk lépni az esetlegesen ízléstelen csomagolásokon és a szinte kötelező érlelési időn, ami ezekkel a parfümökkel "együtt jár". Nyilván, egy koppintás azért sosem lesz 100% ugyanolyan, mint az eredeti, de ha akarják, egész ügyesen meg tudják őket közelíteni - és innentől mindenki eldöntheti magának, hogy ér-e annyit az a különbség, amennyi az ára.

Nem feledkezhetünk el arról sem, hogy nem minden dupe, ami hasonló. Aki már régebb óta foglalkozik parfümökkel, ritkán találkozik olyan illattal, amihez foghatót még sose tapasztalt. Gyakran elég jó nevű parfümmárkákat is éri az a vád, hogy valójában nincsenek eredeti illataik, a népszerűségükön azonban ez semmit sem ront. Gondoljunk csak az olyanokra, mint a Creed, a Parfums de Marly, vagy éppen a Mind Games. Nem feltétlen akarják ők effektíve leutánozni a másikat, de ne feledjük el, hogy gyakran ugyanazokkal a gyárakkal és parfümőrökkel dolgoznak, valamennyi ismétlődés így szinte elkerülhetetlen. De valahogy nem ítélkeznek olyan magasan hordott orral még a legelvetemültebb niche-sznobok se, ha valaki Montblanc Exlporert vesz Aventus "helyett" - pláne mivel például ebben az esetben az olcsóbb változat volt előbb.

Saját legfontosabb kifogásom ebben a speciális esetben azonban prózai: amióta ugyanis a Kayali a Huda Beauty helyett már saját honlappal üzemel, nem szállítanak Magyarországra, így azért jóval nehezebben lehet beszerezni. Meg hát megmondom őszintén: kevés kivételtől eltekintve szerintem a Kayali illatai nem érnek annyit, amennyibe kerülnek. Nagyon kis cuki, hordható és szerethető parfümök, de én csalódtam az üvegek minőségében is, az meg szinte köztudott, hogy tartósságuk és erejük sem mindig a legjobb. Így némi vívódást követően meghoztam a döntést, hogy egyelőre jók lesznek nekem ezek a dupe-ok.

Fragrance World: Elysia Pista Sundae (Yum Pistachio Gelato)

A Fragrance World Elysia sorozata elég hamar elhíresült arról, hogy kifejezetten a dubai nagytesó, a Kayali illataira szakosodtak. Sajnos nem mindegyik parfümjükből létezik 30 milis kiszerelés, de ebből pont volt, így nem kellett rajta sokat gondolkodnom, hogy rászánjam-e (a tudomány kedvéért) azt a kb 3000 ft-ot kedvenc Kayali -kreációm, a Yum Pistachio Gelato másolatára. Ebből kivételesen van egy 10 milis eredetim is, úgyhogy első kézből tudom összehasonlítani, és bátran mondhatom, hogy teljesen jó - viszont egyelőre még csak kb egy gyengébb testpermet teljesítményét hozza, amiben amúgy szintén hasonlít az eredetire. Az én több éve érlelődő kis üvegem már azért összeszedte magát, és egész tartós, remélhetőleg a Pista Sundae-nek is csak idő kell majd. 

Ha még nem ismered ezt az illatot, akkor képzelj el egy könnyű pisztáciafagyit - ne sütit, ne fehércsokis habosbabos marcipános sűrűséget, hanem hűs gelatot. Sokan csalódtak anno ebben a parfümben, mert nem az az igazi fogfájósan édes gourmand, hanem sokkal inkább egy friss, púderes, szinte virágosan tiszta nyári illat, ami mára már korántsem olyan szokatlan, mint megjelenésekor. Én személy szerint a kezdetektől fogva nagy rajongója vagyok az eredetinek, aminek lehet köze van ahhoz, hogy nem más, Olivier Cresp alkotta meg. 

Fragrance World: Elysia Marshmallow (Yum Boujee Marshmallow)

A 2024-es év egyik legnagyobb insta/tiktok-kedvence, a Yum Boujee Marshmallow megjelenése óta annyi változatot ihletett már, hogy külön posztot lehetne szánni rá. De miért is kett ennyire népszerű ez az amúgy talán kissé infantilis illat?
Azt ismerjük el, hogy Mona Kattan egy korszakos marketingzseni. Olyan érzékkel tudja megszólítani a mai vásárlógenerációt, ahogy talán senki más a piacon, és a gourmand-lázban égő parfümfogyasztók között mozogva felismerte azt, hogy mi hiányzott még: egy igazi, hamisítatlan habos-babos, pillekönnyű epres pumpedli. A megvalósításban Gabriela Chelariu volt segítségére, az eredmény pedig pont ennyi lett: epres-tejes pillecukor - se több, se kevesebb.
Én egy külföldi utam során próbáltam ki először  egy Sephorában, és első szimatra nagyon szórakoztatónak találtam ezt a valóban fotorealisztikus pillecukrot. Ahogy jöttem-mentem, végül aztán arra jutottam, hogy én nem akarok epres pillecukor illatú lenni, úgyhogy nem vettem belőle, és nem is bántam.
Azóta viszont akárhányszor olyan helyen jártam, mindig fújtam magamra belőle, ha már ott volt, és addig-addig, hogy végül aztán úgy döntöttem, néha mégis szeretnék epres pillecukor illatú lenni, viszont nem 100+ Euróért. Némi kutatómunka után döntöttem az Elysia-féle változat mellett, és pont azt adja, amit szerettem volna. Érett, komoly illat ez? Nem. De azt kell mondjam, az én életemben megvan a helye.
Azt még hozzátenném, hogy a mai eszemmel vártam volna még egy kicsit, mert nem sokkal azután, hogy beszereztem, megjelent a Paris Corner: Marshmallow Blush 10 milis kiszerelésben, és igazából nekem elég lett volna annyi is. De így ezt a 100 milist legalább bátran lehet locsolni - amire amúgy szüksége is van, mert bár tartósnak tartós, de egyelőre nem túl hangos illat az Elysia Marshmallow se.

Caline: Vanille No. 25 (Vanilla 28)

A Kayali első sorozatának ikonikus illata, az azóta is töretlenül közönségkedvenc Vanilla 28 titka valószínűleg az egyszerűségében rejlik. Bár maga a formula konkrét vanília illatjegyet nem is tartalmaz, az összhatás mégis egy nagyon melengető, barnacukrosan édes, fűszeres vanília, ami önmagában is megállja a helyét, ha valaki ilyesmire vágyik, de legnagyobb erénye az, hogy gyakorlatilag bármivel kombinálható, amiből a felhasználó hiányol egy kis vaníliás édességet. A Kayali ennél a parfümnél is Gabriela Chelariu parfümőrrel dolgozott együtt, és kiváló volt a megjelenés időzítése is, hiszen a pandémia bizonytalanságában gyakran menekültünk az ehhez hasonlóan édes komfortillatokba. 
A Caline talán az egyik legjobb alsópolcos drogériás dupe-márka, úgyhogy nagyon kiváncsi voltam, hogyan sikerült nekik ez a mármár pofátlan koppintás. Azt kell mondjam, rendben van. Nem várhatjuk el tőle az egetrengető, stabil minőséget, az enyémnek például kezdetek óta vacak a spricnije, és az első egykét hónapban elképesztően illékony és gyenge volt a Vanille No. 25. Viszont hozza a fűszeres, édes, barnacukros vaníliát,  ár-érték arányban pedig gyakorlatilag verhetetlen.
Nem terveztem amúgy, hogy beszerzem, de egy hosszabb vonatút előtt belefutottam egy DM-ben, és kipróbáltam a kézfejemen - az a teszter egész úton kitartott, és nagyon jól jött az utazással együtt járó, nem mindig kellemes illatok ellensúlyozására. Szegény, szagokra kifejezetten érzékeny férjem kb félóránként húzta az orrához a kézfejemet gyors-segélyként, és az út végére egészen a szívéhez nőtt, úgyhogy nem sokkal később be is dobtam egyet a táskámba. Ennyi pénzért minden hátrányával együtt megéri, de én személy szerint többet nem szivesen adnék ezért az illatért.

Paris Corner: Khair Confection (Vanilla Candy Rock Sugar)

Megmondom őszintén, a Kayali: Vanilla Candy Rock Sugar marketingje sohasem fogott meg, nekem ez csak egy rágógumis testpermetnek tűnt, és a hozzá gyakran hasonlítgatott La Belle-ért sem voltam sose oda - viszont nemrég annyira olcsón vesztegették a notinon a 10 milis változatot, hogy #mibajlehet alapon hozzáadtam a kosaramhoz. Legnagyobb meglepetésemre az utóbbi idők egyik legjobb vételének bizonyult, és nagyon megkedveltem. Nyilván, persze, neki is kellett adni egy kis érési időt, és kifújáskor a mai napig nagyon alkoholos még jópár percig -de aztán lesz belőle egy nagyon finom tejszínhabos körtebefőtt (fahéj nélkül!), ami később egy rendkívül kellemes, jól hordható vaníliás-pillecukros szantálfává szárad. Sokkal parfümösebb és visszafogottabb összességében, mint gondoltam volna, nem annyira pofátlanul gourmand, bár édesnek édes. Viszont mivel az eredetit nem próbáltam, nem tudom összehasonlítani a kettőt, de ez tényleg meglepően jó. Nem mondanám, hogy ezt fújnám az operába, de nagyon jól bevált mindennapi, rohangálós parfümnek, amikor nem nagyon van kedvem gondolkodni ilyesmin, csak szeretnék jó illatú lenni. A Vanilla Candy Rock Sugar mögött ismét Gabriela Chelariu Parfümőr áll, ezúttal a legendás Fabrice Pellegrin-nel karöltve - tulajdonképpen nem is csoda, hogy ennyire tetszik, bár továbbra sem tudom visszaigazolni, hogy mennyire hozza ugyanezt a Khair Confection. Ahogy nézem, kicsit az internet népének véleménye is megoszlik ezzel kapcsolatban, de többen vannak, akik szerint egész jól eltalálták. 

Paris Corner: December Vanilla (Vanilla Royale Sugared Patchouli)

A December Vanilla egy kicsit kakukktojás ebben a sorozatban, hiszen már nem része a gyűjteményemnek. A szintén Gabriela Chelariu által jegyzett Vanilla Royale Sugared Patchouli klónjával ugyanis én egyszerűen nem bírtam mit kezdeni, valahogy az agyam nem akarta értelmezni ezt az illatot. Leginkább úgy tudnám leírni, hogy nagyon hasonlít a Vanilla 28-re, de adjunk hozzá cukrozott pacsulit, jó sokat, és némi rumot. Nekem a December Vanilla elég émelyítő, enyhén wunderbaumos hatású volt, így a kötelező türelmi idő lejárta után tovább is ajándékoztam. Kifinomult ízléséről ismert anyukám viszont számára is meglepő módon nagyon megszerette, és jelenleg az egyik leggyakrabban használt illatává vált. Rajta nem zavar, de magamon nem tudom elképzelni továbbra se.
Olyanoknak tudom javasolni, akiknek a Vanilla 28 kevés, nem elég ütős - a December Vanilla hozza ugyanazt a barnacukros édességet, de sokkal karakteresebb, és sokkal erősebb és tartósabb is. 
Nekem valószínűleg pont emiatt lett túl sok.