Marc Antoine Barrois: Aldebaran
Az eredetileg tervezőszabászként és szabóként dolgozó Marc Antoine Barrois eredetileg nem tervezte, hogy valamikor majd az illatairól lesz híres, hiszen a ház legelső parfümjének ötlete a szó szerint személyre szabott, kiváló minőségű öltönyök kiegészítésére született, egyfajta luxus szolgáltatásként kínálva a megrendelőknek.
Marc 2015-ben ismerte meg az akkor még ismeretlen parfümőrt, Quentin Bisch-t, és a két géniusz legendás barátsága és kreatív együttműködése ma már gyakorlatilag történelem.
A ház parfümjei következetesen bolygókról és valós vagy képzeletbeli csillagokról kapják neveiket, és Quentin mindegyikben Marc elképzeléseit fordítja le a parfümök nyelvére, legyen az egy emlék, egy hangulat, egy attitűd, vagy éppen saját személyiségének kifejeződése.
Az Aldebaran egy saját ritmusában pulzáló fényű csillag, melyet a 18. században figyeltek meg először. A felfedező arab csillagász Al-Debarannak nevezte el az égitestet, mely az irányt, a sötétségből kiutat mutató segítő kezet jelképezi.
Ezt a gondolatot próbálják illatba foglalni az Aldebaran parfümmel is, melynek célja, hogy életünk legsötétebb időszakában is optimizmust tudjon hozni viselőjének, megmutatva a fényt a sötétségben, kivezetve minket a reménytelenségből.
Az illat bemutatására amúgy egy rendkívül immerzív installációval készültek, melyre számos szagértőt meghívtak, de a nagyközönség számára is látogatható volt - csak épp Milánóba kellett volna utazni érte.
Marc és Quentin számára a fényt a tubarózsa ragyogóan világos, fehérvirágos illata jeleníti meg, ám a manapság divatos, nőiesen rágógumis oldal helyett ők mate és paprika segítségével inkább a virág mélyebb, inkább uniszex és kissé állatias jegyeit hangsúlyozták. Az alapként használt tonkabab melegsége jelképezi (gondolom én) a biztonságot, a komfortot, ami felé a fény vezet minket, jellegzetes fűszeressége pedig tovább mélyíti az amúgy egyszerűségében is hihetetlenül összetett illatot.
Kifújáskor ennek megfelelően az Aldebaran meghökkentően friss, a maténak köszönhetően szinte mentásan-kesernyésen zöld, a paprikától pedig megfoghatatlanul fűszeres. A tubarózsa tagadhatatlanul jelen van, de egy eddig talán ismeretlen oldalával találkozhatunk. Amikor először próbáltam, nem is igazán tudtam hova tenni, de minél többet használom, annál inkább magával kezd ragadni. Nem az az illat, amire az első reakcióm az, hogy "úú, ez de jóó, kell", hanem inkább az "ohh, nahát, nem erre számítottam, iizé... érdekes..?" - amit aztán percenként szagolgatok, és egyre jobban megfog.
Az elmaradhatatlan molekuláris jegyeknek köszönhetően az illat nagyon tartós, leszáradása pedig kb olyan lesz, mint a Tilia-é. Mint a márka többi parfümjéről, és alapvetően a molekuláris illatokról, erről is elmondható, hogy vagy imádjuk, vagy fojtósnak, bántóan szintetikusnak és élesnek találjuk.
Ennek megfelelően meg is osztja a parfümvilágot, nagyon sokan, akik amúgy kedvelik a tubarózsát, nem tudnak mit kezdeni az Aldebarannal, míg azok, akikhez amúgy nem állt eddig közel ez a virágos jegy, rajonganak érte. Ugyan általában be tudom tippelni, hogy egy illat népszerű lesz-e vagy sem, az Aldebarannal teljesen sötétben tapogatózok (hehe). Ha esetleg tudok még szerezni belőle, akkor szívesn kísérletezgetek majd tovább vele, de egyelőre nem érzem úgy, hogy be kellene ruháznom egy teljes üvegbe. Kipróbálásra mindenképp tudom javasolni, mert amúgy en nagyon érdekes élmény.
